post

Megrendezésre került az első Bozsik-fesztivál az új Balatonalmádi Sportközpontban

Fél év szünetet követően –a gyerekek nagy örömére- a mai nap a legkisebb korosztályok (U6-7 és U8-9) is pályára léphettek a Bozsik-fesztivál keretei között. 4 egyesület több mint 100 ifjú „labdarúgópalántája” játszott nagy elszántsággal, odaadással és nagyon ügyesen szombat délelőtt az új almádi sportpályán. Gratulálunk minden résztvevőnek! Folytatás május végén, ahol reményeink szerint a szülők is a sportpálya területén tekinthetik meg mérkőzéseket.

Hajrá Almádi! Hajrá BSE!

 

https://www.facebook.com/balatonalmadi.se/posts/3904682029650054

post

48 óra alatt 5 idegenbeli mérkőzés, 5 győzelem, 38 rúgott gól…

Az elmúlt 48 óra alatt 5 mérkőzést játszottak csapataink a megyei bajnokságban. A sort U14-es csapatunk nyitotta csütörtökön. Fiataljaink Tihanyban léptek pályára, ahol 6:4-re diadalmaskodtak. Pénteken U16-os csapatunk Várpalotán játszott, ahonnét sikerült elhozni a 3 pontot (6:3), így továbbra is 3. helyen áll Kovács László csapata. Szombaton a megyei III. osztályban szereplő felnőtt csapatunk gólzáporos győzelmet aratott (12:0) Várpalotán. Megyei I. osztályú felnőttjeink és U19-es csapatunk Herenden vendégeskedtek. Ifistáink 4:0-ra, a felnőttek 10:0-ra hozták a „kötelezőt”. U19-es csapatunk továbbra is versenyben van a bajnoki címért, a felnőttek a bajnokság hajrájában a dobogó 2. helyén állnak.

Mindegyik csapatunknak gratulálunk!!! Folytatás –már nézők előtt- a jövő héten!

Hajrá Almádi! Hajrá BSE!

 

https://www.facebook.com/balatonalmadi.se/posts/3886071174844473

post

Három nap alatt három hazai mérkőzés, három győzelem…

Szerda este a megyei I. osztályban szereplő felnőtt csapatunk Tapolca gárdáját fogadta. A másfél héttel ezelőtt -a tapolcai egyesület kérésére- elhalasztott mérkőzést pótoltak a csapatok. Két jól felkészített, jó erőkből álló gárda találkozott egymással. A mérkőzést nagy iramban kezdték a felek, mindkét oldalon akadtak lehetőségek a kapu előtt. Egy buta szabálytalanság miatt a játékvezető jogosan mutatta fel a tapolcai Dobjánnak a piros kártyát, így a vendég gárda az első félórát követően megfogyatkozott. Ezt követően a hazai csapat irányította a játékot, tetszetős gólokat értek el a még emberhátrányban is szervezetten játszó TIAC ellen (6:1). Felnőtt csapatunk ezzel a győzelemmel ismét a bajnoki dobogó 3. fokára kapaszkodott fel.

U14-es csapatunk csütörtökön magabiztos győzelmet (8:0) aratott a Várpalotai BSK gárdája ellen. Formás támadások után tetszetős találatokat értek el az almádi fiatalok. U14-es csapatunk a bajnokság 4. helyén áll.

A felnőtt csapathoz hasonlóan, szintén elmaradt meccset pótoltak U16-osaink is. Péntek délutána a tihanyi csapatot fogadtuk az új almádi sportpályán. Nehezen lendültünk játékba, sok helyzet maradt ki az első és a második félidőben is. A győzelem (5:0) nem volt kérdéses, ugyanakkor a helyzetkihasználásra jobban kell figyelni a fiúknak. U16-os csapatunk a 14. fordulót követően a 3. helyen várja a folytatást.

Gratulálunk mindhárom csapatunknak! Hajrá Almádi! Hajrá BSE!

 

https://www.facebook.com/balatonalmadi.se/posts/3863707237080867

post

Győztes mérkőzések március utolsó hétvégéjén

A hétvégén pályára lépett mindhárom csapatunk győztesen hagyta el a pályát. Szombaton a megyei III. osztályban szereplő felnőttek a 2. helyezett balatonkenesei egyesület vendégei voltak. Csapatunk 2:1-es győzelmet aratott, így tovább növelte előnyét a tabella élén.

A megyei I. osztályú bajnokságban vasárnap hazai pályán fogadtuk Devecser csapatait. Az U19-es és felnőtt alakulatunk is meggyőző játékkal, magabiztos, nagyarányú győzelmet aratott. Az U19-esek 7:0-ra, a felnőttek 6:0-ra győztek. Így mindkét csapatunk egyet lépett előrébb a tabellán, ifistáink az 1., a felnőttek a 2. helyen folytatják a bajnokságot. A következő fordulóban a listavezető (megyei I. osztály – felnőtt) Tihany csapata lesz az ellenfél felnőtt és U19-es csapatainknak.

Gratulálunk!

Hajrá Almádi! Hajrá BSE!

 

https://www.facebook.com/balatonalmadi.se/posts/3784964148288510

post

Balatonalmádi SE – Fűzfői AK 5:1

U14-es csapatunk is lejátszotta első tavaszi bajnoki mérkőzését, ahol a Fűzfői AK együttese volt az ellenfél. A BSE már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, hiszen a szünetben már 4:0-ra vezettünk. A második félidőben kiegyenlítődött a játék, a vendégek is a hálóba találtak. Összességében megérdemelt hazai siker született a küzdelmes mérkőzésen.

Gratulálunk! Hajrá BSE! Hajrá Almádi!

 

https://www.facebook.com/balatonalmadi.se/posts/3776376092480649 

post

Ismét mozgalmas és sikeres hétvégén vannak túl csapataink…

Szombat délelőtt U15-ös futsalcsapatunk az Úrkúti sportcsarnokban Devecser együttesével találkozott. A mérkőzés rendkívűl változatos, gólgazdag összecsapás volt, ahol az almádi fiatalok 3 gólos sikert könyvelhettek el (11:8).

Szintén szombaton U19-es és felnőtt megyei I. osztályú csapataink Gyulafirátóton vendégeskedtek. Ifjúsági csapatunk sajnos nem tudta végigjátszani a mérkőzést, mert a vendéglátó együttes 7 fő alá csökkent, így a találkozó félbeszakadt. Felnőtt csapatunk rendkívűl küzdelmes mérkőzésen 1 góllal felülmúlta a rátótiakat, így ismét a tabella 3. helyére lépett előre.

Megyei III. osztályban szereplő felnőtt csapatunk Márkó együttesét fogadta. Gólgazdag mérkőzésen, 6:0-ra győztünk. A múlt heti botlást sikerült kijavítani. Csapatunk továbbra is meggyőző fölénnyel vezeti a bajnokságot.

Vasárnap U17-es együttesünk Veszprémben, a Március 15. úti Sportcsarnokban találkozott Magyarpolány csapatával. Az izgalmas összecsapáson fiataljaink 4:2 arányban győztek, így továbbra is a tabella 3. helyén állnak.

Gratulálunk! Folytatás teremben és szabadtéren a jövő héten.

https://www.facebook.com/balatonalmadi.se/posts/3765431970241728

post

Újabb almádi sikerek a megyei I. osztályban

Ragyogó tavaszi időben fogadtuk a Fűzfői AK U19-es és felnőtt csapatait a megyei I. osztályú bajnokság hétvégi fordulójában. A BSE U19-es csapata kétszer is vezetett, de mindkétszer egyenlített a vendég csapat. A mérkőzés végén megszerzett 3. hazai gólra már nem jött válasz, így az almádi fiatalok örülhettek a 3 pontnak. Hasonló volt a forgatókönyv a felnőttek összecsapásán is. Kétszer vezetett csapatunk, amit mindkétszer egalizált a FAK. A mérkőzés hosszabbításában Hoffer Levente ragyogó szabadrúgásának köszönhetően felnőtt gárdánk is itthon tartotta a pontokat, így az ifjúsági csapatunkhoz hasonlóan a felnőttek is felléptek a bajnoki tabella 3. helyére.

A következő hétvégén hasonlóan nehéz mérkőzés vár csapatunkra, az éllovas Ajka Kristály csapatához utazunk.

Gratulálunk! Hajrá BSE! Hajrá Almádi!

(Fotók: Vehir.hu)

 

https://www.facebook.com/balatonalmadi.se/posts/3711373078980951

post

Dupla siker az első hivatalos hazai mérkőzéseken

Dupla sikerrel, két győzelemmel avatták fel az almádi labdarúgók az új létesítményt az első hivatalos mérkőzéseken

Vasárnap délután az őszről elhalasztott Várpalota elleni megyei I. osztályú bajnoki mérkőzéseken léptek pályára az almádi labdarúgók. Az új sportlétesítményben a mai mérkőzések voltak az első hívatalos meccsek, amiket sikerrel vettek a hazaiak. Kora délután az U19-es csapatunk, majd két órával később a felnőttek mérkőztek meg a palotaiakkal. Mindkét csapatunk tetszetős, meggyőző játékkal, 7-7 gólt rúgva tartotta itthon a 3 pontot.

Gratulálunk!

Egy hét múlva szomszédvári rangadón fogadjuk a Fűzfő csapatát. Hajrá Almádi!

 

https://www.facebook.com/balatonalmadi.se/posts/3685625578222368