post

Ismét mozgalmas és sikeres hétvégén vannak túl csapataink…

Szombat délelőtt U15-ös futsalcsapatunk az Úrkúti sportcsarnokban Devecser együttesével találkozott. A mérkőzés rendkívűl változatos, gólgazdag összecsapás volt, ahol az almádi fiatalok 3 gólos sikert könyvelhettek el (11:8).

Szintén szombaton U19-es és felnőtt megyei I. osztályú csapataink Gyulafirátóton vendégeskedtek. Ifjúsági csapatunk sajnos nem tudta végigjátszani a mérkőzést, mert a vendéglátó együttes 7 fő alá csökkent, így a találkozó félbeszakadt. Felnőtt csapatunk rendkívűl küzdelmes mérkőzésen 1 góllal felülmúlta a rátótiakat, így ismét a tabella 3. helyére lépett előre.

Megyei III. osztályban szereplő felnőtt csapatunk Márkó együttesét fogadta. Gólgazdag mérkőzésen, 6:0-ra győztünk. A múlt heti botlást sikerült kijavítani. Csapatunk továbbra is meggyőző fölénnyel vezeti a bajnokságot.

Vasárnap U17-es együttesünk Veszprémben, a Március 15. úti Sportcsarnokban találkozott Magyarpolány csapatával. Az izgalmas összecsapáson fiataljaink 4:2 arányban győztek, így továbbra is a tabella 3. helyén állnak.

Gratulálunk! Folytatás teremben és szabadtéren a jövő héten.

https://www.facebook.com/balatonalmadi.se/posts/3765431970241728